GYÓGYÍR ÉSZAKI SZÉLRE

Emmi, a harmincas kommunikációs tanácsadó e-mailben akarja lemondani a Like magazin előfizetését, de egy betűt téved, s küldeménye Leo Leikénél köt ki, aki a pszicholingvisztika docense, s – mit tesz Isten – épp az „e-mail mint az érzelmek átvitelére alkalmas eszköz” című kutatási témán dolgozik. Becsületére legyen mondva: ismeretlen levelezőtársát, Emmit egyre inkább hozzátartozójának érezve, a későbbiekben, kapcsolatuk előrehaladtával lemond erről a munkáról, mert érzékeli, hogy az asszony kezdi „kísérleti nyúlnak” érezni magát. Leo tehát nyelvész és kommunikációs tanácsadó, távoli „elektronikus kedvese” pedig – ugyancsak huszonegyedik századi módi szerint – honlaptervező. Bizony, messze sodródtunk a kis könyvesbolt-nagy könyváruház közt szövődött, filmbéli szerelemháló problematikájától.
A mű különleges ízét, színeit az adja, hogy a két hivatásos „kommunikátor” levélváltásai eleinte tele vannak félrehallásokkal, félrecsúszásokkal. Ezek a kölcsönös meg nem értések a kapcsolat fejlődése során azután egyre ritkulnak, s végül odáig jut a dolog, hogy elhangzik a regény kulcsmondata: „Az írás annyi, mint csókolni, de ésszel.”

A Park Kiadónál megjelent regény-változat (GYÓGYÍR ÉSZAKI SZÉLRE) fülszövege a "Harry és Sally"-t emlegeti, pedig az igazi, első kézből kínálkozó párhuzam az (akkor még) minden porcikájában természetes, bohócos-tündéres mimikájú Meg Ryan és Tom Hanks 1998-as filmje, A szerelem hálójában.

A regényt Ulrike Zemme alkalmazta színpadra.